Visszatekintés a 2011 évi cigánymisszióra

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2011. december 17. szombat

Decemberben az elmúlt hónapokra visszatekintve megpróbálok számadást csinálni, mit is tettünk Isten dicsőségére és mi az amit tehettünk volna jobban is, de emberi gyengeségünk és a körülmények ezt nem tették lehetővé.

A cigánymisszió nem egyszemélyes munka. Mindenkit óvnék tőle, hogy egyedül vágjon bele, mi is együtt voltunk jó csapat: a Szeretet földje munkatársai - különösen Gyula testvérünk - és a Teréz anya nővérei… remélem jó csapat maradunk ezután is.

Év elején, januárban kezdtünk el egy Alpha-kurzust, amit márciusban fejeztünk be. Volt két buszos kirándulásunk, az egyik Gödöllőre a megyei cigánytalálkozóra, azután országos cigányzarándoklat Mátraverebély –Szentkútra.,Engesztelő mise Érd-Ófaluban… A közös imádságok alatt többen megtapasztalhatták Isten szeretetét, gyógyulások is voltak, és ennek is köszönhetően ugyanitt tizenegyen járultak először szentáldozáshoz.

Egerben három cigány családból összesen öten voltunk 3 napos cigánypasztorációs konferencián.

Közben újabb családoknál kezdtünk közösségi alkalmakat tartani, és év közben amikor egy-egy család nagyon megszorult a helyi karitásztól élelmiszercsomaggal is segítettük meg őket. (Ezekről a tevékenységeinkről és a többiről is időről időre beszámoltunk honlapunkon, itt olvasható vagy a Munkanapló, vagy a Hírek, események és Cikkek, írások menüpont alatt.)

Csatlakozott hozzánk egy cigány művész (zenész) ember, aki különös varázzsal bír. Lehet, hogy azért mert ő is cigány, de lehet a zene iránti érdeklődés miatt is. (Nem is fontos miért, csak az a fontos, hogy a cigány családok bizalma erős legyen irántunk, hisz bizalmi légkörben lehet Isten Országát építeni közöttük.)

Létrehoztunk egy egyesületet aminek fő mozgatója ez a zenész, B. Elemér, aki velünk jár most már minden alkalmunkra. Az egyesület minden olyan célt felvállalt és szeretne előmozdítani, ami a roma gyerekek képzését és zenei kiteljesedését, a szülőknek munkahelyet teremt, a cigány és nem cigány lakosságot egymáshoz közelebb hozza. Jelenleg induló tőkét keresünk arra, hogy elindulhasson egy országos hangszergyűjtés, amelyet a Hangszeresek Országos Szövetsége támogat.

Ennek a programnak az előzménye az volt, hogy nyáron szerveztünk egy tehetségkutató zenei rendezvényt a százhalombattai „summer fest” keretein belül, ahol kiderült, hogy nagy tehetségek szunnyadnak a mélyszegénységben élő cigány fiatalokban is és szeretnénk, ha a cigányság abban amiben tehetséges magára találjon. Nem a megélhetésük miatt – hisz ma profi zenészek sem tudnak megélni -, hanem azért, hogy értelmes elfoglaltságuk legyen.

Az év elejétől reménykedtünk, hogy lehetőségünk lesz egy családi napközi-tanoda létrehozására, erre kaptunk volna pénzt, hogy vásároljunk egy házat, de sajnos ellenerők is működtek, akik a cigányság problémáját nem akarják felvállalni és a döntésük ennek a tervnek a megvalósulását egyelőre megakadályozhatta. Pedig a helyi cigányság nagyon reménykedett e terv sikerében, hisz a gyerekek a tanulásban való lemaradásuk miatt is beilleszkedési zavarokkal küzdenek.

Nyáron három gyereket korrepetáltunk és mindannyian átmentek a javító vizsgán.

Budapesten minden hónap második vasárnapján a Gát utcai templomban Székely János püspök atya cigány misét tart. Ott most már két alkalommal is Sipos Gyula és Elemér barátunk szolgált a máshonnan érkező cigány zenészekkel együtt.

Most még az elkövetkezendő napokban még családokat látogatunk egy kis karácsonyi ajándékcsomaggal, hogy közösen és imádsággal köszönjük meg ezt az évet.

Január közepétől egy másik család házában kezdjük az Alpha-kurzust az érdeklődőknek.

Szeretnénk a következő évben egy közösségi helyet, mert már nagyon megérett a szükségessége.

Szeretném megköszönni és a Jó Isten áldását kérni minden támogatóra a törökbálinti, az érdi közösségekre egyéni adományozókra, akik a cigány missziót és más missziós munkát segítették anyagilag és imádsággal.

Tartsa meg Isten ezt az adakozó lelkületet bennük, hisz Jézus mondja amit egynek is a legkisebbnek tesztek azt Nekem teszitek.

Végül egy kicsit más téma, de mégis ugyanaz: december 16-án a mozgáskorlátozottaknak Érden egy adventi műsoros délutánt szerveztünk. Áldja meg az Úr mindazokat akik süteményekkel kedveskedtek azoknak, akik testileg és lelkileg elhagyatottan élik napjaikat. Látom, hogy nagyon kellene rendszeres imaalkalmakat tartani nekik, mert nagyon nehéz elviselni a test nyomorúságát. Legyen ez felhívás azoknak akinek még van kapacitásuk a szolgálatra.

Isten áldásával és szeretetével: Tarnóczi Mária