Visszatekintés a tököli lelki napra

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2019. február 23. szombat

Amikor olvastam a www.szeretetfoldje.hu oldalon a tanúságtételekről, elhatároztam, hogy mindezeket szeretném személyesen is megtapasztalni. Ezért különösen örültem, amikor megtudtam, hogy 2019. február 16-án a Szeretet Földje Szolgálat szervezésében, a csepel-szigeti Tökölön is lesz lelki nap. A szomszéd településekről (Szigethalomról, Szigetcsépről, Szigetszentmártonból) is érkeztek hívek. Mintegy ötvenen gyűltünk össze. Sokan kíváncsian, várakozással és reménnyel telve érkeztek.

A program 16 órakor zenés dicsőítéssel kezdődött, ami különleges alaphangulatot teremtett és alkalmas volt arra, hogy lelkiekben előkészítse a jelenlévőket az előadásra.
Sipos Gyula választékosan és meggyőzően beszélt. Mint aki közvetlenül megtapasztalta a Jóisten kegyelmét. A hite élő hit; olyan, aki épp ez által közvetíti hitelesen Isten szeretetét, amely lelki gyógyulást hoz a buzdítást befogadni képes és hajlandó emberek számára.
Az előadást követően (mintegy 45 percig) szentségimádásra került sor. A lelki gyógyulás ráerősítése érdekében, közbejáró imát kérhettek a gyógyulni vágyók, amelyre az Eukarisztikus Jézus közelében a szentélyben került sor (később pedig a templom végében). Nagyon hálás volt mindenki az imaszolgálatosak munkájáért.
A szentmise 18 órakor kezdődött, aminek keretében Papp László plébános atya a betegek kenetét közösségileg szolgáltatta ki. A lehetőséggel nagyon sokan éltek; többen a hit ajándékával lettek gazdagabbak; nem csupán lelki, hanem testi gyógyulások is beköveztek: tapasztalták régóta tartó fájdalmaik enyhülését.
Bízom abban, hogy a későbbekben lesz még lehetőség a Szeretet Földje Szolgálat tagjaival Tökölön lelki napon részt venni.
N.N.