Elsőáldozás a cigánysoron

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2011. szeptember 27. kedd

Régóta készültünk az Érd Ófalu –i gyerekek elsőáldozására. Egy utcából kilencen várták, hogy magukhoz vehessék Krisztus testét. Őket a Teréz anya nővérei már hosszabb ideje oktatták a keresztény hit alapelemeire. Az első időpont nyár elején lett volna, de Zoltán atya betegsége miatt halasztódott.

Az elsőáldozók életkora elég széles skálán mozgott, a legfiatalabb 9 a legidősebb 20 éves volt. A három fiú csinosan, öltönyben volt, az idősebb lányok fekete szoknyában és fodros szép fehér blúzban. A legkisebb hosszú fehér ruhában olyan volt mint egy kis királynő (egyébként is gyönyörű kislány). Fekete hajuk bebodorítva apró fehér virágokkal megtűzdelve – szemet gyönyörködtető látvány volt az egész csapat.

Nagyon izgultak a gyónásuk előtt, de Zoltán atya kedves szeretete átsegítette őket a nehézségen. Míg ők a gyóntatásra vártak, mi a családtagokkal, a nővérekkel, Sipos Gyula és Balogh Elemér (ő cigány ember aki segítőnk a misszióban, nagy zenei szakértelemmel rendelkezik), vezetésével dicsőítettük Istent, az általuk ismert énekekkel.

Az ünnepi alkalmon ott volt a család apraja nagyja, az apróságok a félévestől egy évesig színes fiús öltönyökben (ilyen apró kis gyerekeket még öltönyben nem is láttam) - nagyon szépek voltak. (Ebből is látszik ezeknek az embereknek a mentalitása. Lehet, hogy a villanyszámlát se tudják kifizetni, de ha ünnepi alkalomra kell menni, akkor erőn felül is kitesznek magukért, hogy szépek legyenek mindenki előtt…)

A szentmisén Zoltán atya Krisztus jelenlétéről, a kiengesztelődésről, a jó akarásáról és megtételéről beszélt. Külön örültünk annak, hogy ezen az ünnepi alkalmon nem csak a cigány közösség tagjai vettek részt, hanem az egyházközségből is többen eljöttek, sőt, az egyházközség karitászos munkatársai saját készítésű süteményekkel egészítették ki azt amit vittünk, így az udvaron közös agapéval örülhettünk ennek a szép ünnepnek.

A láng meg lett gyújtva az elsőáldozók szívében. A végén mégis volt bennem egy kis szomorúság, mert azon gondolkodtam, hogyan lehetne tovább táplálni ezt a lángocskát, növeszteni bennük a hitet és azon, hogy erre a munkára milyen kevesen vagyunk..

Sajnos azt tapasztalom, hogy Zoltán atyán kívül az egyház nem nagyon partner a cigány misszióban. Pedig a közösségi együttlétek gyakoriságát csak sok-sok segítővel lehetne növelni. A püspök atya támogatása, időnkénti jelenléte is igen fontos volna, hogy atyai áldásával biztosítsa a cigány embereket, hogy befogadó egyház vagyunk. Reméljük, hogy megélhetjük még ezt.

Imádkozzunk Teréz anya szavaival: „Taníts engem, hogy megengedjem Jézusnak, hogy tökéletesen ura legyen egész valómnak és teljes életemnek, hogy az én életem is az Ő fénye és szeretete lehessen mások számára.” Ámen.

Tarnóczi Mária