"El sem akartam hinni" - gyógyulás a törökbálinti Szeretetláng kápolnában

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2018. június 23. szombat

Kislányomról másfél évesen derült ki egy Prick-teszt alapján, hogy földimogyoróra és kakaóra allergiás. Akkor még egy keresztes érték jött ki, de az orvos kérte, hogy diétázzunk rá, és azzal biztatott, hogy a kakaó allergiát ki lehet nőni, a másikra kevesebb az esély. Két évvel később ismételték meg a vizsgálatot, és minden reményem ellenére a földimogyoró allergia erősebben jött elő a teszt alapján.

Utána hallottam, hogy egy angol hölgy teljesen lebénult egy magyar étteremben, mert kérése ellenére is allergén volt az ételében, és elkezdtem aggódni, és rájöttem, hogy ez az allergia valóban megnehezíti az életünket. Nem elég, hogy minden apró betűs részt el kell olvasni vásárláskor, bármikor találkozhat akár a tudtomon kívül is olyan étellel, amely tartalmaz allergént.

Annának meséltem, és ő mondta, hogy kérjünk imát a törökbálinti Szeretetláng kápolnában a gyermekemért. El is mentünk, és éppen azon a misén volt egy olyan eset, hogy egy távolabb ülő hölgy megkínálta a kislányomat keksszel, amiben nem tudtam, hogy mi van, és mise közben oda sem lehet kiabálni, hogy megakadályozzam az evést. Végül szerencsére nem volt benne semmi allergén.

Mise végén imádkozott a kislányomért és a kisfiamért is Baladincz József atya, és utána mondta, hogy majd jelezzem, ha történt valami változás. Arra gondoltam, hogy ez nem fog olyan hamar kiderülni, mert csak évente kell kontrollra járni. De végül fél évre a legutolsó teszt után mégis kaptunk rá lehetőséget. Magán úton végeztettünk egy vérvizsgálatot, amely teljesen negatív lett mindenre, majd a rendelőben is negatív lett a Prick-teszt.

El sem akartam hinni. Pedig valóban semmi baja, mivel orvosi felügyelet mellett megkezdtük a földimogyoró-terhelést, és két hete minden nap kap egy kis kanál mogyoróvajkérmet, ami mellett teljesen tünetmentes. Hálát adok az Úrnak, aki elvette tőlem ezt a félelemmel teli időszakot, amit csak az érthet meg igazán, aki ismeri az allergiát. "Ne féljetek".

Egy hálás édesanya